Craniosacralis terápia

Párkányi Marianna

Kezeléseimet Upledger Institute Hungary-ben szerzett, 3. szintű végzettséggel kínálom.
Képzettségeim:: CST1, CST2, SER1, CSTP1, SICS, SERTIP, CSTTB1, CSTTB2 és VM1.
Természetgyógyász-Kineziológus, Mozgásfilozófus

Én a Craniosacralis terápiával először mint páciens találkoztam, és már az első kezelések után tapasztaltam, ennek a nagyon gyengéd érintésen alapuló technikának a jótékony hatását. Mondhatni első látásra szerelem volt, majd sok tanulás és gyakorlás után hivatás lett belőle. A Craniosacralis terápia, egy tudományos alapokon nyugvó, manuális terápia, melynek kidolgozója, a nemzetközi oktatóközpont (Upledger Institute International) alapítója Dr. John Upledger, oszteopata orvos. Ő alkotta meg ezt a nagyon gyengéd érintésen alapuló manuális terápiát, ami a központi idegrendszert körülvevő membránrendszerben, illetve a test képleteiben és kötőszövetes állományában keresi meg és oldja fel azokat a blokkokat, ami egy korábbi fizikai vagy érzelmi traumából maradt vissza és gátolja annak a területnek a normál működését. Aktiválja és támogatja a szervezet és a teljes szervrendszer öngyógyító folyamatait. Jótékony hatással van az idegrendszer működésére, és többek között, elősegíti annak megpihenését. A terápia nem feltétlenül a tüneteket kezeli, hanem annak okát tárja fel, holisztikusan közelít a
testhez, segít visszaállítani annak egyensúlyát, és így szünteti meg a tüneteket.

Craniosacralis terápia

Alkalmazása javasolt többek között

Fejfájás, migrén, szédülési problémák, fülzúgás, nyak-hát-derékfájdalom gerincbántalmak,
gerincsérv, immunrendszer zavarai, gyermekkori zavarok pl.: viselkedésproblémák,
dührohamok, tanulási nehézségek, autizmust kísérő viselkedési problémák, műtétek, baleseti
sérülések következtében kialakuló működési zavarok, fogszabályozásból adodó kísérő tünetek,
fogászati és állkapocs-izületi problémák, gastroenterológiai zavarok, motoros koordináció
zavara, SM Parkinson-kór, nőgyógyászati problémák, post-Covid tünetek, stressz,
alvászavarok, szorongásos tünetek ...
Craniosacralis terápia

Hogyan zajlik a kezelés

Kezelések, ruhában, egy kezelőágyon, fekve történnek. A kezelések megélése szubjektív és
ezért igen eltérő lehet. Vannak akik bizsergést, melegséget, lüktetést és egyéb fizikai érzeteket
tapasztalnak, vannak akik úgy számolnak be a terápia után, hogy alvás közeli vagy mély
alvásos állapotba kerülnek és a pihenés egy teljesen más dimenzióját tapasztalták meg, és
olyan is előfordulhat, hogy különféle képek/emlékképek jönnek felszínre amik feldolgozásához
nyújthat segítséget ez a gyengéd manuális terápia.
Title image
  • Egy alkalom
  • Ft 15.000 Ft 60 perc
  • Egy alkalom (60 perc)

24 órával korábban díjmentesen lemondható a kezelés, ezen belüli lemondás esetén 50%-a fizetendő.

Időpontfoglalás: +36 30 850 5327